hétfő, 25 június 2018 01:26

Lapbook készült Lórika kalandjaiból

Kedves Olvasóink! Láttak már "lapbook"-ot? Ez az elnevezés egy angol szóösszetétel, s jelentése: "befed, átfed" (de jelentheti azt is, hogy "vékony", "lapos"). A "lapbook" arra való, hogy számos módon bemutasson, szemléltessen egy-egy témakört. A "lapbook" tehát szemléltető eszköz, egy széthajtogatható mappa, kis színes kártyákkal, papírcsíkokkal, beragasztott (vagy kivehető) feladatlapokkal, képekkel. Kistarcsán, a 3. b. osztályban, a Tanító nénik és a Gyerekek készítettek ilyen ismeretterjesztő, emlékeztető, szemléltető kis mappákat a Lórika kalandjai című meseregényhez kapcsolódva. Facebook-oldalunkon bővebben is bemutatjuk. Nagyszerű kezdeményezés, megtisztelő számunkra, hogy ilyen sokat dolgoztak vele, s tanultak belőle. Köszönjük szépen! 

További információk

hétfő, 23 április 2018 17:23

Lórika kalandjai az Instagramon is követhetők

Kedves Olvasóink! Örömmel tájékoztatjuk Önöket / tájékoztatunk Titeket, hogy Lórika kalandjait már az Instagramon is követhetik/követhetitek. Száznál is több képet tettünk láthatóvá, melyek az eddigi eseményeket, találkozókat, kiemelt pillanatokat dokumentálják. Bepillantást nyerhetnek az érdeklődők az illusztrálás folyamatába is.  Igyekszünk naprakészen vezetni ezt a remek fiókot. Kövessenek minket bátran, s fogadják szeretettel legkedvesebb képeinket! 

További információk

csütörtök, 04 január 2018 16:20

Lórika kalandjai Magyarországon - A zalai hírek közt

Folytatódnak Lórika, a kis aranyos arcú, Szumba szigetéről származó kakadu kalandjai – ezúttal Magyarországon. Az első kötet tavaly jelent meg, abban köthettek barátságot a kisebb és nagyobb olvasók Lórikával és gazdájával, Petivel. Az alaptörténet szerint dr. Szentkirályi György orvos Indonéziában dolgozik, s ott vásárolja meg fiának, Petinek azt a kakadut, amit történetesen Lórikának hívnak és ért az emberek nyelvén. Mi több, beszéli is azt. Ez után izgalmas és tanulságos kalandokat él át a madár és ifjú gazdija, melyek természetesen, az újabb kötetben folytatódnak.

További információk

szerda, 03 január 2018 10:09

Lórika kalandjai Magyarországon - a Könyvutca blogon

Lórikával először 2016 decemberében találkoztam. Akkoriban Indonéziában élt és ott került a Szentkirályi családba, mégpedig úgy, hogy Peti édesapja Szentkirályi doktor megvásárolta kisfiának egy kereskedőtől. Peti nagyon boldog volt, hogy lett egy állatbarátja, mert nagyon szerette az állatokat.  Hamarosan kiderült, hogy Lórika nem akármilyen papagáj, hanem egy beszélő kakadu. És nem ám csak úgy beszél, hogy utánozza az emberek hangját és szavait, hanem érti is amit mondanak.

További információk

hétfő, 18 december 2017 04:51

Lórika kalandjai Magyarországon

Kedves Olvasóink! Örömteli hírrel szolgálhatunk: LÓRIKA KALANDJAI FOLYTATÓDNAK!  Megjelent, s már rendelhető az újabb meseregény. A második rész két éves kutatómunka eredménye. A kötetet 34 színes, fotó-realisztikus illusztráció díszíti. A történet szerint Lórika (a sárgabóbitás kakadu) és gazdái hazaköltöznek Magyarországra. Peti, Lórika és újdonsült barátaik állatmentő egyesületet alakítanak, Budapesten is segítenek a bajba jutott állatokon. Szentkirályi doktor (Peti édesapja) egy hétvégi kirándulással lepi meg kisfiát és a kis kakadut. Elindulnak, hogy együtt fedezzék fel Magyarországot. Ebben a történetben a Hortobágyra látogatnak el, de betérnek egy varázslatos helyre is, ami nem várt boldogságot okoz, különösen Lórika számára...

További információk

vasárnap, 30 április 2017 14:41

Lórika kalandjai az óvodában

Felejthetetlen élményben volt részünk a közelmúltban. Ellátogathattunk a Csigabiga csoport meghívására Kőtelekre, a Szent Kinga Katolikus Óvodába.  A Csigabiga csoport tagjai mindannyian nagyon szeretik Lórikát, s - köszönhetően a gondos óvónéniknek - igen sokat tudnak a könyv szereplőiről. Nemcsak a honlap rendszeres látogatója a csoport, de ismerik környezetük élővilágát, részt vesznek természetvédelmi vetélkedőn/versenyen, s rendkívül érdeklődnek Lórika további sorsáról. Ők a jövő generációját képviselik, s nem kétséges, hogy nagyon fognak vigyázni az élőviláguk kincseire. Köszönet az óvónéniknek: Lovász Tiborné Manyinak és Túró Anikónak! Köszönjük a Gyerekeknek, hogy így szeretik Lórikát és barátait! 

További információk

péntek, 13 január 2017 08:17

Lórika kalandjai az iskolában

Kedves Olvasóink! Nagy örömmel számolhatunk be Lórika kalandjairól az iskolában. A kistarcsai Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola két párhuzamos osztályában is megkezdődik a könyv szövegének közös feldolgozása a feladatlapok segítségével. Köszönjük szépen a szervezést Vajda Henrietta tanító néninek és a Gyerekeknek! A Kedves Szülők bizalmát is köszönjük, reméljük, hogy Lórika kalandjai sikert aratnak majd az osztályokban, családokban!

További információk

szombat, 31 december 2016 06:03

NAGYON BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK!

Az óév utolsó napján szeretnénk megköszönni minden Kedves Olvasónknak az érdeklődését, a szeretetét, a kíváncsiságát! Köszönjük szépen a sok-sok visszajelzést, gyönyörű fotót, rajzot, levelet, hozzászólást, javaslatot, amik segítségével egy közös alkotómunka vette kezdetét az oldalainkon! Köszönjük a bizalmat, igyekszünk 2017-ben is megszolgálni. Nézzenek be hozzánk ide, a honlapra, minél gyakrabban! Szeretettel ajánljuk a Facebook-oldalunkat is. Lórika kalandjai folytatódnak. Minden Kedves Olvasónknak sikeres, boldog új esztendőt kívánunk! 

További információk

csütörtök, 22 december 2016 15:37

"Lórika kalandjai" a Könyvutca blogon

Nagyon kedves és szívmelengető történetek, Lórika, a papagáj főszereplésével. Nem is akármilyen papagáj ő, hanem egy beszélő papagáj. És nem egy átlagos beszélő papagáj, hanem egy minden nyelven beszélő papagáj. Peti a szüleivel él az Indiai-óceán egyik szigetén, ahol édesapja orvosként dolgozik. Egy "Csodaerdő" nevű helyen laknak, ahol rengeteg, számunkra ismeretlen állatfajta él.

További információk

hétfő, 05 december 2016 15:42

"Lórika kalandjai" az Üdvhadseregnél

Ismerünk egy hadsereget, ami a szívével harcol. Üzenetük a Biblián alapszik, szolgálatuk mozgatórugója az Isten iránti szeretet. A Biblia tanításainak hirdetése mellett feladatuknak tekintik azt, hogy az emberi szenvedést - személyre való tekintet nélkül - enyhítsék. Minden adományt (élelmiszer, játékok, ajándékok, ruhák, pénz) szívesen fogadnak, s maradéktalanul eljuttatják a rászorulókhoz. Mi úgy gondoltuk, hogy egy kis élelmiszeren kívül néhány mesekönyvvel szeretnénk mosolyt csalni a családok, főként az itt ellátott gyermekek arcára. Ezért ellátogattunk egy átmeneti otthonba, ahol volt lehetőségünk egy kicsit ismerkedni, beszélgetni, mesélni: bemutatni Lórikát és barátait a lakóknak. Megindítóan szép élmény volt látni, amilyen féltő szeretettel óvják, gondozzák…

További információk

2. oldal / 4