kedd, 13 augusztus 2019 01:51

Lórika kalandjai Magyarországon, a Cicaoviban

Tündérek márpedig vannak! Cicaóvodát nyitott a Tündér Szolgálat Kiskőrösön, az ő meghívásukra készültünk egy előadással, dedikálással. A könyvek bevételéből az ő gazdikereső védenceiket is támogatjuk. A Tündér Szolgálat állatokat ment. A Cicaoviban nemcsak menedéket találnak a bajba jutott kisállatok, hanem állatorvosi ellátást biztosítanak a számukra, s a kezelésen túl szocializálják is (szelídítik, megnyugtatják) a cicákat. De folyamatosan segítenek elszökött ebeknek hazatalálni, s együttműködnek más szervezetekkel is. Minden állatnak segítenek gazdára találni, de addig is nagy szeretettel gondozzák őket. Tekintsék meg galériánkat a rendezvényről!

További információk

hétfő, 31 december 2018 15:53

Boldog új évet kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Köszönjük szépen minden kedves Olvasónknak, Támogatónknak, hogy segítették könyveink kiadását, s azt, hogy minél több helyre eljuthassanak a történetek. Szeretettel kívánunk kedves Mindannyiuknak eredményekben gazdag, boldog új évet! Lórika kalandjai 2019-ben is folytatódnak! Találkozzunk itt, a Facebook-oldalunkon, az Instagram-fiókunkon keresztül, vagy személyesen az író-olvasó találkozókon! 

További információk

péntek, 12 október 2018 20:03

Író-olvasó találkozó és könyvbemutató Kőtelken

Kedves Olvasóink! Örömmel mutatjuk be új fényképalbumunkat, mely a könyvbemutatóval egybekötött író-olvasó találkozón készült, Kőteleken. Köszönjük szépen a megtisztelő meghívást, a szívélyes fogadtatást, a kiemelkedő szervezőmunkát és a dekorációt, a résztvevőknek a nagyfokú érdeklődést! Lórika újabb kalandjaira kíváncsiak voltak 3-85 éves korig!! Külön köszönetet mondunk a jelen lévő Polgármester úrnak, Lovász Tibornak valamint a Pedagógusoknak. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy megtiszteltek a jelenlétükkel! Köszönjük szépen Nádudvari Andreának a meglepetés Lórika-tortát! Drajkó-Sárosi Kinga nagyon szépen köszöni a virágokat, s az egyéb kézműves ajándékokat! Fogadják szeretettel a rendezvényen készült képgalériánkat!

További információk

hétfő, 01 október 2018 10:42

Interaktív könyvbemutatóval egybekötött író-olvasó találkozó

Kedves Olvasóink! A Kőteleki Könyvtár, Információs és Közösségi Hely szeretettel vár minden kedves érdeklődőt egy  interaktív könyvbemutatóval egybekötött író-olvasó találkozóra, 2018. október 7-én. Az eseményt az Országos Könyvtári Napok keretén belül rendezik meg, a "Könyves vasárnap"-on. 

További információk

szerda, 05 szeptember 2018 12:33

Lórika kalandjai TV a Youtube-on!

Nagy-nagy örömmel értesítjük valamennyi Kedves Olvasónkat, hogy elindítottuk Youtube-csatornánkat, Lórika kalandjai TV címen. Saját gyártású kisfilmeket láthatnak itt a könyveinkben szereplő állatokról, hogy együtt éljük át, milyen volna, ha megelevenednének a meséink. Igyekszünk a jövőben is minél több olyan helyszínre ellátogatni, ahol ezeket a gyönyörű állatokat megörökíthetjük. Nagy műgonddal válogatjuk a zenei aláfestéseket és a magyarázó szövegeket. Minden esetben a természetre, az állatok kedvére bízzuk a "produkciót". Soha, semmilyen körülmények között nem bántjuk, nem zaklatjuk őket, ezt nagyon fontosnak tartjuk. A videofilmek általában egypercesek, kivéve, ha az állatok "akciója" igényel "hosszabbítást". A Lórika kalandjai TV filmjeihez nagyon jó szórakozást kívánunk!

További információk

péntek, 08 június 2018 08:42

Lórika póló rendelhető!

Kedves Olvasóink! Mától rendelhető az első Lórika póló a www.letmicro.com oldalán. Mivel a pólók egyedi tervezésűek, ezért kérik, hogy legyenek szívesek a méret kiválasztása előtt áttekinteni a mérettáblázatot. Ott centiméterben megadva láhatják az egyes méretek hosszát, szélességét. Tőlünk is indítható a rendelés, a fent látható "Pólórendelés" menüpontra kattintva. Köszönjük szépen a rendeléseket, köszönjük szépen a gyerekeknek, hogy így szeretik Lórikát!

További információk

csütörtök, 07 június 2018 14:15

A rajzverseny díjazott munkái az idősebbeknél (harmadik és negyedik osztályosok)

Drajkó-Sárosi Kinga: Lórika kalandjai Magyarországon című meseregénye alapján rajzversenyt hirdettünk két korosztály kategóriájában. Szerdán eredményt hirdettünk a nagyobbak korcsoportjában (harmadik és negyedik osztályosok) Most megtekinthető valamennyi díjazott pályamű (a kisebbeké is, amely óvodás és első, második osztályos rajzokat jelent) a weboldalunkon, a Galériában. A fényképalbum címe: A "Lórika kalandjai Magyarországon" rajzverseny díjazott munkái. Szeretettel gratulálunk a nyerteseknek, és valamennyi gyermeknek, aki indult a versenyen! A fenti képen és a fotóalbum borítóján Csenge rajza szerepel, ami a könyvbéli Gábor bácsi tanyáján a madárházat ábrázolja. 

További információk

csütörtök, 07 június 2018 10:42

Író-olvasó találkozók Kistarcsán

Két író-olvasó találkozón is részt vettünk Kistarcsán ezen a héten. A harmadik osztályos gyerekek az elmúlt tanévben az első meseregényt, a "Lórika kalandjai"-t dolgozták fel közösen. Ők az olvasónaplókon kívül egy kis albumot is készítettek, melyben további érdekességek is szerepeltek a meseregény helyszínével (az esőerdővel) és a szereplőkkel kapcsolatban. A két negyedik osztály pedig folytatta a Lórika-történetek közös feldolgozását, Lórika kalandjai Magyarországon című meseregényünk volt a témájuk. Ők is használták az új szövegértés feladatlapjainkat, valamint olvasónaplót is készítettek, s részt vettek a harmadikosokkal együtt az első online meghirdetett rajzversenyünkön is. Az író-olvasó találkozón lehetőség nyílt dedikálásra, fotók és még szelfik készítésére…

További információk

vasárnap, 13 május 2018 00:03

Rajzversenyt hirdettünk

Kedves Olvasóink! Örömmel osztjuk meg legújabb hírünket: elkezdődött a nevezés a rajzversenyünkre! A versenyen két korcsoport szerint díjazzuk az alkotásokat: óvodai és általános iskola, alsó tagozatos. Értékes, kereskedelmi forgalomban még nem kapható Lórika ajándékcsomagokkal díjazzuk az első 3-3 helyezettet. A rajzverseny témája a Lórika kalandjai Magyarországon című meseregény szereplői, jelenetei. Nagyon fogunk örülni valamennyi kedves rajznak! Jó munkát kívánunk, sok szeretettel! 

További információk

péntek, 23 március 2018 16:30

Lórika kalandjai a Szépítők Ökokreatív & Életmód Magazinban

Lórika, a kis aranyos arcú kakadu valóságos tolmács. Beszéli valamennyi állat nyelvét, de szót ért az emberekkel is. Kis gazdájával, Petivel, közösen segítenek a bajba jutott állatokon; s értékes, új barátságokat kötnek. A varázslatos indonéziai dzsungel után most hazaköltöznek Magyarországra, innen követhetjük Lórika és a Szentkirályi család kalandjait. Együtt fedezik fel a főváros, Budapest szépségeit, s izgalmas kalandokba keverednek egy hétvégi kirándulás alkalmával a Hortobágyon és egy olyan különleges helyszínen, amelynek addig még a létezéséről sem tudtak. Hőseink itthon is segítenek a rászoruló állatokon, s meggyógyítanak egy erdőt. Végül ismét ragyogó kincset találnak: mindannyian felfedezik, hogy mi a legfontosabb kötelék…

További információk

1. oldal / 2