MIA

 

KICSODA Ő?

Mia egy házi­macska. Tudo­mányos nevén Felis silvestris catus (Így ejtsd: Felísz szilvesztrisz katusz.) Az a macska, akit mi is ismerünk házi­állatként. Mia cica a cirmos cicák közé tartozik, ők a leg­inkább javasol­tak otthoni tartásra. A régebbi rend­szertan szerint ő a közön­séges vagy európai házi­macska.

 

MIT JELENT A NEVE?

A házi­macska tudo­mányos neve, ami jelen­leg is érvé­nyes, röviden F. catus (ami magában foglalja a Felis domesticus nevet), amit a vadmacska meg­neve­zésére is használnak, de ez már egyben utal a házi­macskára is.


HOGY NÉZ KI?

Mia egy cirmos macska, vörös vagy sárga csíkos. Teste mozgása gyors, inten­zív tevé­keny­ségre, vadá­szatra is kitűnő, a raga­dozó élet­módra alkalmas, mond­ha­tjuk, hogy sportos alkatú. Hosszú, hegyes kar­mai van­nak, zöld színű a szeme, hatal­mas, hófe­hér szemöl­dök­szőre és bajsza ékesíti. A macska bajsza külön­leges szőr­szálak összes­sége, amelyek érin­tésre és lég­mozgásra kifeje­zetten érzé­kenyek, továbbá a szándék és a hangulat jelzé­sére is szolgál­nak, ezeket a jele­ket más macs­kák könnyedén értel­mezik. Hosszúak a lábai, az ízüle­tei hajlé­konyak, rugal­mas, erős izmaival képes nagyot, függő­legesen felfelé a keríté­sekre (vagy falakra) akár két méter magas­ságba is fel­ugrani, álló helyzet­ből. De rend­kívül jó az egyen­súly­érzéke (egyen­súlya megtar­tását hosszú, hajlé­kony farka is segíti), reflexei gyorsak.

 

HOL ÉL? HONNAN SZÁRMAZIK?

A házi­macska a raga­dozók rend­jéből, a macska­félék család­jából származik, őse a vad­macska, felte­hetően sivatagi éghaj­laton fej­lődött ki. (Az észak-afrikai kis vad­macskák tűnnek a házi­macska leg­valószí­nűbb ősének, őket házia­sítot­ták mintegy 9-10 ezer évvel ezelőtt.) Külön­böző adatokat isme­rünk a macska szár­mazására, és házia­sítására vonat­kozóan is. Az egyik forrás Jeri­kóból való, ott 9000 évvel ezelőttre becsülik a meg­jele­nését. Ekkor már házi­asíthat­ták. Egy 2007-ben elvégzett DNS-vizsgálat alapján azt állít­ják, hogy a házi­macska már 130 ezer évvel ezelőtt elvált ősétől. A macskákra vonat­kozó első leletek és írásos bizonyí­tékok az ókori Egyip­tom terüle­téről szár­maznak, mintegy 4000 évvel ez előtt­ről, itt már „miú”, „mií”, „imíú”, „imií” néven említik őket. Európába a Földközi-tengeren keresz­tül kerül­tek, bár már az i. e. 5. század­ban megjelen­tek a macskák, a kora közép­korban terjed­tek el, de ezt megelő­zően Japán­ban is tartották őket, mára már szinte az egész világon élnek. A számuk meg­haladja az 500 milliót.


MIT ESZIK?

A házi­macska raga­dozó. A házia­sítása elle­nére képes vadon élni, kisebb csopor­tokban. Kitűnő vadász, étrendjén ezer­féle faj szerepel. A nagyon jól táplált házi­macska is vadászik egerekre, patká­nyokra, skor­piókra, boga­rakra. Zsák­mányát nem egyszer büszkén be is mutatják gazdáik­nak. Leg­újabb megfigye­lések szerint ez a visel­kedés annak tudható be, hogy az embert a csoport tagjának tekinti, s megosztja vele a zsák­mányt, ezzel mintegy hozzá­járul élelme­zéséhez. A macska főleg húst eszik, de időnként igényli a növényi táplá­lékot is, ezért fűfélé­ket, növénye­ket rág (ennek segít­ségével gyomrának meg­emészt­hetet­len tar­talmát öklen­dezi fel). A macska nem képes az édes íz észle­lésére, de sok házi­macska ked­veli a zöld­ségeket is. A köz­hiedelem­mel ellen­tétben a felnőtt macskák nem szeretik a tejet, majdnem mind laktóz­érzékeny, így nem tesz nekik jót az emész­tésük­nek a tej­termék fogyasz­tása. A házi­macska az egyet­len olyan faj, amelyik váloga­tós, képes az önkéntes éhezést válasz­tani a megunt étel helyett. Ez akkor fordul­hat elő, ha a gazdáik elké­nyez­tették őket, vagy ha hozzá­szoktak egyet­len ételhez, ilyen­kor abból nem esznek, míg újra meg nem kívánják.


MILYEN A HANGJA?

A macs­kák száz­nál is több hangjel segít­ségével kommu­nikálnak („beszélnek”) egymás­sal és gazdá­ikkal úgy, mint: nyávogás („miaú”), dorom­bolás, bújás, fújás, morgás, per­regés, csiri­pelés (néhány hangjel vadászat közben jön jól). Néhánnyal egymás között kommuni­kálnak (például a morgás figyel­mez­tető jelzés, a fújás is), míg az ember­rel való „beszédre”, érint­kezésre alakult ki a nyávogás, mely szinte egy kis­gyermek, cse­csemő hang­ja, jelzés, amely az éhsé­get jelen­ti, vagy egysze­rűen csak ezzel hívják fel a figyel­met magukra, így kérik, hogy játssz velük, fog­lal­kozz velük. Érde­kes, hogy a nyávo­gást egymás között nem használ­ják, az kizá­rólag az ember­nek szól. A házi­macska egyedi hangja („miaú”) külön­féle válto­zatai mást és mást jelent­hetnek. Szolgál­hatnak fájda­lom jelzé­sére, de más hangot használ a macska az etetés vagy játék céljá­ból történő felhí­vásra vagy csupán üdvöz­lésre. A macskák az orraik egymás­hoz való össze­érinté­sével egy barát­ságos üdvöz­lő gesz­tust gyakorol­nak egymás között, melyet gyakran az arcélek vagy a fejtető, esetleg a testek oldalsó részé­nek egymás­hoz dör­zsölése követ (a gazdájuk lábá­nak, mell­kasának való dör­gölőzé­sük ugyanígy), ez a szere­tet és a ragasz­kodás jele.
A macskák dorom­bolására a mai napig nincs egyér­telmű magya­rázat, arra, hogyan is képe­zik ezt a hangot, de az bizo­nyos, hogy nyugtató hatása van az állatra nézve, hiszen fájda­lom esetén is hallat­ja, szülés közben is, szop­tatás közben pedig a köly­keit is ezzel nyug­tatja. Elé­gedett­séget, hálát is kifejez vele, gazdá­ját is nyugtat­hatja ily módon.
Nem kimon­dottan hang kibo­csátás, de az ember­rel való kommu­nikáció szempont­jából fontos a követező meg­figyelés: A pislogás a macskák­nál a bizalom vagy a vonzalom kifeje­zése lehet. A macs­kák ezzel viszo­nozzák, ha a gazdá­juk rájuk szegezi a tekin­tetét, majd behunyja és kinyitja a szemeit. Ez a macskák intelli­genciá­jának meg­nyilvá­nulása­ként is értel­mezhető: azt bizo­nyítja, hogy a macska képes egy idegen faj test­részét beazo­nosí­tani, és saját anatómi­ájának meg­felel­tetni.

 

ÉRDEKESSÉGEK

A Guinness Rekordok Könyve szerint a leg­öregebb ismert macska 34 éves volt.
A macskák átalusszák életük hetven száza­lékát. Képesek zuhanás közben talpukkal a föld felé fordulni, így nagyobb zuha­násokat is túlélnek.
Érzé­kelik az ultra­hangot, így elvileg hall­ják a delfi­neket.
Majdnem kétszer olyan gyorsan ver a szívük, mint az embe­reknek.
Extrém érzé­kenyek a vibrá­ciókra: a föld­rengé­seket 15 perccel az emberek előtt tudják észlelni.
Egy alaszkai városban, Talkeetna-ban a polgár­mester egy macska, a neve Stubbs.
Az 1960-as években a CIA kémke­désre hasz­nált egy macskát, egy apró mikro­font és rádió-adóvevőt helyeztek el benne – túlélte a műtétet, de az első külde­tésén elütötte egy taxi.
Az első űrben járt macska francia volt, a Felicette-nek hívták, és túlélte az utazást.
Ha egy macska meghalt az ókori Egyip­tomban, a gazdái leborot­válták a szemöl­dökü­ket, hogy kifejez­zék gyá­szukat.
Isaac Newton találta fel a macska­ajtót, mert a saját macskája, Spithead folyton fél­beszakí­totta a fénnyel való kísér­leteit, amikor nyito­gatta az ajtót.
Nikola Teslát cicája, Macak inspi­rálta az elek­tromos­ság kuta­tására, miután az állat bun­dája megrázta.
A macskák számos irodalmi mű, kép­regény, vicces tör­ténet, film, rajz­film, könnyű­zenei és más zenei mű, illetve fest­mény szerep­lői világ­szerte.
Híres magyar macska­szerep­lők: Kacor király, Nyaú (Fekete István regénye­iben), Sicc, Nar­cissza (Noémi macskája Jókai Mór Az arany­ember című regé­nyében), Aszpirin és Lucifer és Mirr-Murr, Oriza Triznyák (Csukás István műve­iben), Mikka­makka és Vacska­mati (Lázár Ervin Négy­szögletű kerek­erdő­jében), Micó (Gár­donyi Géza szerep­lője), Szerénke és Luk­récia (Bálint Ágnes meséj­éből, a Frakk és a lusta macskák­ból, Maffia (a Mézga család­ból), Szaffi (a Szaffi című rajz­filmből).
A macskák képre­gények főszerep­lői is, például: Félix, Garfield, Herkules, Macskanő.
De ki ne ismerné a Tom és Jerry macskáját, Szil­vesztert, Csőrike szereplő­társát vagy Pukkan­dúrt a Csipet csapat­ból, Hókusz­pók macská­ját, Szia­miaút, és még folytat­hatnánk a felsoro­lást.
A magyar néprajz külön „macska­kifejezé­seket”, szoká­sokat is magában foglal (macska­kaparás, macska­mosdás, macska­köröm, zsákba­macska).
Ha kíván­csiak vagytok a szinte vala­mennyi macska­hőst tartal­mazó, hosszú listára, úgy ajánlom figyel­metekbe ezt az oldalt a Wikipédiáról.