Valahol, az Indiai-óceán gyö­nyörű szige­tén, tró­pusi őser­dőben, egy egé­szen aprócs­ka falu­ban élt család­jával dr. Szent­királyi György, orvos. Imádott fele­ségé­vel és nyolc­éves kisfi­ával, Peti­vel, egy éve érkez­tek „Csoda­erdőbe”, ahogyan a fiúcska nevezte. Egé­szen külön­leges dolgok tör­tén­tek velük ezen a varázs­latos helyen: érdekes álla­tokkal talál­kozhat­tak, rend­kívüli helyze­tekben kel­lett helyt­állniuk, feled­hetet­len kalan­dokkal gazda­godtak.
A doktor úr azért költö­zött ide család­jával együtt, hogy segít­sen a bete­gek gyógyí­tásá­ban, de akkor még nem sej­tette, mennyire nagy hatás­sal lesz az éle­tükre egy – Szumba szige­tének főváro­sába tett – hét­végi kirán­dulás…
Nanga­messzi érdekes város volt, sajátos hangu­latával egészen magá­val ragadta a turis­tákat. Szent­királyi doktor sze­rette volna, ha kis­fia is megis­meri. Peti szá­mára a legcso­dálato­sabb élményt a város piaca jelen­tette: szín­pompás kavalkád­jával, fűszer­illat­tal a leve­gőben, megannyi látni­való­jával szinte rabul ejtette őt. Ezen a napon azonban olyasmi történt, ami később örökre meg­változ­tatta a kisfiú életét. Egy­szer csak az egyik árus­nál meglá­tott egy hatal­mas kalit­kában üldö­gélő, gyö­nyörű szép mada­rat.
– Apa, Apa, nézd! Milyen szép madár! Gyere, légy szíves, nézzük meg, men­jünk oda hozzá! – kér­lelte az édes­apját.
– Rendben, de utána indul­nunk kell, anya már biz­tosan aggó­dik értünk. Nagyon késő van, és azt ígér­tem, hogy haza­érünk vacso­rára – hang­zott a válasz.
 arusnal
Amint köze­lebb értek, Petit telje­sen lenyű­gözte ez a csodás ma­dárka. Még soha nem lá­tott ilyen érde­kes kis álla­tot. Hófe­hér tolla­it mint­ha sárga festék­kel csino­sítot­ták volna a szár­nyán, színes kis bóbi­tájá­nál csak a pofi­ján lévő kis narancs­színű foltok voltak szeb­bek, ezektől olyan volt, mintha min­dig elpi­rulna. Külön­lege­sen szép papa­gáj volt, a kakadu­félék család­jába tarto­zott. A fajtá­ját kis sárga­bóbi­tás kakadu­nak, más néven aranyos­arcú kakadu­nak nevez­ték el (az orcá­ján lát­ható narancs­színű fol­tok miatt). Peti­nek nagyon tet­szett a madár, pedig akkor még nem tudta, hogy gyö­nyörű kül­seje milyen gazdag belsőt takar. Nagyon tehet­séges beszéd- és hang­utánzó­nak tart­ják az ilyen kakadu­kat, igazi kis bohóc­nak, mivel látvá­nyos mutat­ványok­kal is szóra­koztat­ják gazdá­ikat. Buk­fencet hány­nak, táncol­nak és énekel­nek, sőt, akad, ame­lyik még bicik­lizni is tud.
– Apa, milyen madár ő? – kérdezte Peti.
Ebben a pilla­natban a madár is észre­vette őt. S lás­satok csodát! Ugyan­olyan érdek­lődve kezdte el néze­getni a kisfiút, mintha ő sem látott volna még soha ilyen szép te­remt­ményt…

nyiljobb