TAMA 

tama 

 KICSODA Ő?

Tama egy York­shire terrier (így ejtsd: „jorksír terrier”) kutya, rövi­den „yorkie” (ejtsd: „jorki”). Erede­tileg kis­ter­metű vadász­kutya, koto­rékeb. Az utóbbi évti­zedek­ben már főleg ölebként tart­ják, s igen népszerű résztvevője a kutya­kiállítá­soknak is.

 

MIT JELENT A NEVE?

A York­shire terrier elne­vezés arra utal, hogy ezt a kutya­faj­tát Nagy-Bri­tanni­ában, York­shire város­ában te­nyész­tet­ték ki. A terrier latin szó, földet jelent. Azért is kap­ták ezek az ál­talá­ban kis testű kutyák (va­la­mennyi terrier) ezt a nevet, mert va­dász­ku­tyák, első­sor­ban a föld alatt lakó álla­tok (borz, róka, nyúl) elfog­ására, irtá­sára ké­pez­ték ki, alkal­maz­ták őket. A York­shire terriert a 19. szá­zad­ban te­nyész­tet­ték elő­ször, egerek, pat­kányok, rág­csá­lók irtá­sának cél­jából, a textil­üzle­tekben és malm­okban alkal­maz­ták. Nap­jaink­ban több­nyire kedv­telés­ből, szere­tet­ből tart­ják őket, házi­állat­ként.

 

HOGY NÉZ KI?

A York­shire terrier ala­csony termetű  (a mar­magas­sága 20-25 cm, a súlya mind­össze 2-3 kg), ennek elle­nére erős al­katú, egye­nes hátú, szép tar­tású kutya. A man­csai kere­kek, fekete kar­mokban vég­ződnek; a fülei he­gye­sek, egye­ne­sen fel­felé áll­nak, a fülek felső har­madán álta­lában rövidre nyír­ják a szőrt. Na­gyon hosszú, egye­nes szőr­zetén végig­húzó­dik egy válasz­ték, a színe acél­kék és a fején rozs­da­barna. A szeme sötét­barna, a tekin­tete intel­li­gens. A szeme körül fekete csík lát­ható, mint­ha mindig ki len­ne fest­ve. A meg­jele­nésé­ről a brit és az ameri­kai „fajta­stan­dard” (ejtsd: „fajta­szten­derd”, ez olyan, mint egy sza­bály­könyv) is rendel­kezik: rész­lete­sen írnak a kutya vér­mérsék­leté­ről, fejé­ről, szemé­ről, fülé­ről, az orrá­ról, nyaká­ról, testé­ről, vég­tag­jai­ról, külön a man­csáról, sző­ré­ről, színé­ről és a moz­gásá­ról. Itt rámu­tatnak a hibák­ra, azt írják pél­dául, hogy ezekek a kutyák­nak nem hullá­moso­dhat a szőre, vagy nem lehet vilá­go­sabb a szeme a megha­táro­zot­tnál, nem lehet más, csak fekete színű az orra, ha egy kicsit vilá­gosabb, az hiba­ként értel­mezik. A hara­pás nem lehet eltérő az olló­szerű hara­pástól, ha mégis, akkor egye­nesen kizár­ják a tenyész­tés­ből az illető kutyát. Ilyen pontosan meg­határoz­ható ugyanis egy tenyész­tett kutya­fajta kül­seje, egyéb tulaj­don­ságai is.

 

HOL ÉL? HONNAN SZÁRMAZIK?

A Yorkshire terrier Nagy-Bri­tanni­ából, Yorkshire váro­sából szár­mazik, a 19. század óta létező kutya­fajta. Besoro­lása sze­rint, ami 2003 óta érvé­nyes a Terri­erek szek­cióban, a „Toy” (ejtsd: „toj”) terri­erek közé tartoz­nak, úgyne­ve­zett munka­vizsga nél­kül. A kiál­lítá­sok nagy kedven­cei, mára már szerte a vilá­gon szíve­sen te­nyész­tik, gazdáik szerint rend­kívül okos, szere­tet­teljes kis ebek.

 

MIT ESZIK?

Ezek­nek a kutyák­nak az ősei vadász­tak, a kisebb álla­tok húsát ették, azok gyomrá­nak tar­talmá­ból megfe­lelő növényi táp­lálék­hoz is juto­ttak. Ezek pót­lását a yorkiak ese­tében a gazdi­nak kell megol­dani. Más­ként kell etetni a kutyá­kat kölyök­kor­ban, növen­dék vagy fia­tal koruk­ban, akkor is, amikor kis­kutyá­ikat táp­lál­ják, és akkor is, amikor már öre­gek vagy éppen bete­gek. Lehet nekik darált húst vagy főtt húst és rizst vala­mint gabo­na­pelyhet adni, de szíve­sen fogad­ják a fel­nőtt álla­tok a halat, főtt zöld­ségfé­léket, de a nyers zöld­séget, almát, gyümöl­csöt is. A kölyök –és fia­tal kutyák napi adag­ját több részre kell elosz­tani (az egy­szeri adag egy evő­kanál­nyi), mert nagyon meg­ter­helné az ízü­letei­ket, csont­jaikat, ha azt egy­szer­re behab­zsolnák. A kicsiket, de a fel­nőtt ebeket is lehet itatni a kölyök­kutyák számára készült tej­pótló táp­szer­rel. A tejet nem tudják mege­mész­teni. A legmeg­fele­lőbb táplálék számukra a kutya­táp, de nem szabad csak száraz­táppal etetni őket.

 

MILYEN A HANGJA?

Vékony kis hangján elég hangosan ugat, ha kell, morog, akár minden kutya. A Yorkshire terrier híres arról, hogy egész nap képes ugatni, de megfelelő neveléssel és sok szeretettel erről leszoktatható.

 

ÉRDEKESSÉGEK

A yorkshire terrier vér­mérsékle­tét is leír­ják, ezt is meg­álla­pítot­ták hiva­talosan. E szerint ez a kutya­fajta: bátor, maga­biztos, merész, intel­ligens, önálló.
A yorki szőrét naponta lega­lább két­szer ki kell fésül­ni ahhoz, hogy ne áll­jon össze (hajla­mos a csomó­so­dásra).
Szinte minden leírásban szerepel, hogy az állat makacs.
A kiállí­táso­kon verse­nyez­tetett York­shire terrier ápo­lása nagyon idő­igé­nyes és nagy szak­értel­met is kíván. A szőrét álta­lában úgy gondoz­zák, hogy papír­henge­rekre csavar­ják fel, és az arra alkal­mas készít­mények­kel mossák, amelyek segí­tenek fénye és rugal­mas­sága megőr­zésé­ben. A kutya szemébe lógó szőrt hátra­fogják copfban, gumi­gyűrű­vel vagy sza­lag­gal.
Ez a kutya­fajta nagyon szereti gazdáit, ragasz­kodik a család­jához, de vak­merő ház­őrző: „Kicsi a bors, de erős” – az idege­nek­kel szemben nemcsak bizalmatlan, de eltart egy ideig, míg elfogadja őket, s előfordulhat, hogy a fogait is hasz­nálja velük szemben, harap.
Már több ország­ban beve­zették az úgyne­vezett tenyész­szem­lét, ahol megpró­bálják kiszűrni a nem megfe­lelően visel­kedő ebeket (vagyis azokat, akiknek nem kiegyen­súlyo­zott az ideg­rend­szere), abból a célból, hogy ezeket „kivonják” a tenyész­tésből.
A York­shire terri­erre jellemző, hogy hajlamos a térde kifor­dulni, ezért a lábait rend­szere­sen meg kell vizs­gál­tatni az állat­orvos­sal, legérzé­ke­nyebb pont­jának neve­zik még a szemét és a máját, egész­sége érde­kében ezekre is oda kell figyel­ni.