Már többször bemutattuk Snowballt, a 23 éve, hím táncoló kakadut. Saját oldala van a Wikipédián is, ahol elképesztő élettörténetéből kiderül az is, hogy előfordult, hogy állatmenhelyre is beadták. Snowball akkor vált híressé, mikor Youtube-ra is feltöltöttek egy videót, ahol táncol. Később tévéműsorokban és reklámokban is szerepelt. A Kisalföld írását tesszük közzé róla. Írt róla a The New York Times, a The Guardian, a Forbes, a The Washington Post, a The Sun, a Discover Magazine. Mi a Fidelio cikkét tesszük közzé.

A tapasztalatok alapján az alapvetően jó szándékú emberek nincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot. Éppen ezért ennek – bármennyire nem szeretnénk is ezt hallani – semmi köze a madarak segítéséhez, éppen ellenkezőleg, tömegesen sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli akár pusztulásra az állatokat! A madár- és természetvédelmi hatóságok és szervezetek világszerte küzdenek a vízimadarak etetése ellen, ami az egyik legrosszabb dolog, amit jó szándék címén vadon élő állatokkal tehetünk. A harminc éve nem tapasztalt keménységű fagyokat hozó 2016/2017-es tél szomorú tapasztalatai, a tömeges madárelhullások és a közösségi fórumokon sajnálatos módon terjedő téves híresztelések…

Az Ausztráliában élő sárgabóbitás kakadu legrégebbi európai ábrázolására bukkantak a vatikáni könyvtárban, a 13. századi kézirat azt jelzi, hogy az eddig véltnél évszázadokkal korábban kiterjedt kereskedelem volt Európa és Ausztrália északi térsége között. Az egykoron II. Frigyes német-római császár (1194-1250) tulajdonában lévő De Arte Venandi cum Avibus (A madarakkal való vadászat művészete) című könyvben bukkantak rá ausztrál és finn kutatók a fehér színű kakaduról készült négy rajzra. A könyv illusztrációi 1241-1248 között készülhettek, mintegy 250 évvel korábban, mint az eddig legrégebbinek vélt, európai ábrázolás a sárgabóbitás kakaduról. A szöveg illusztrációjaként lerajzolt madarat a kötet szerint az ajjúbida egyiptomi dinasztia negyedik uralkodója…

Két új négylábú lakója van a Hortobágyi Madárparknak, két őzgida. Ennek kapcsán hívják fel a figyelmet a szakértők arra, hogy ha valaki magányosnak látszó kis őzet talál erdőben, mezőn, ne nyúljon hozzá. A madárparkban élő őzikéknek sikerült pótmamát találni, egy kecskét. Ennek tejével etetik a kis állatokat. Az őzek júniusban ellenek. A kirándulók bárhol találhatnak kis gidát. Ezeket nem hagyta el anyjuk, csak az ember közeledése miatt hagyta egy kis időre magára. Fontos, hogy ne simogassuk meg a kis állatokat, hanem gyorsan menjünk tovább.

A 20. században nagyon megfogyatkoztak ezek szép madarak, de szerencsére ma már bővül a költőterületük. A darvak európai helyzetéről, vonulásukról beszélgettünk Konyhás Istvánnal, a Hortobágyi Madárpark és Madárkórház igazgató-helyettesével. Az európai darvak vonulásuk során két fő útvonalon érik el a Földközi-tenger térségét. – A magyar Alföld – és ezen belül a Hortobágy – kulcsfontosságú pihenőhelyet jelent a keleti útvonalon. Honnan jönnek a nálunk minden ősszel megjelenő madarak? – Magyarországra főként a Finnországban, a balti államokban, illetve Lengyelország keleti részén költő darvak jönnek. Rendszeresen előfordul, hogy Svédországból és Fehéroroszországból is vonulnak ide, de lényegesen kisebb számban. – Mikor érkeznek hozzánk, és meddig tartózkodnak itt? – Általában szeptember végén érkeznek meg. Hogy…

Az arcmemóriától a kirakós­felada­tok megol­dásá­ig sok­minden­ben jeles­kednek e külön­lege­sen intel­ligens mada­rak. Kije­lenthet­jük, hogy a varjú­félék az állat­világ leg­okosabb­jai közé tartoz­nak.

Újabb kutatások szerint a vadon élő, nem idomított galambok képesek felismerni az embert, és az sem téveszti meg őket, ha az illető ruhát cserél.

A Magyar Madártani és Termé­szet­védelmi Egye­sülethez (MME) minden évben több infor­máció is érke­zik posta­ládá­ban fész­kelő szén­cine­gékről. A meg­figye­lések alap­ján a jelen­ség orszá­gosan általá­nosnak, sőt, gyako­rinak tekint­hető.

A Buda környéki erdőkben pár évvel ez­előtt talál­koztak elő­ször magá­nyos arany­saká­lokkal a Pilisi Park­erdő Zrt. szak­emberei. Mára bizo­nyos lett, hogy az ősho­nos állat­faj ismét stabi­lan jelen van a fővá­ros kör­nyéki erdők­ben is - kö­zölte a Pilisi Park­erdő Zrt.